SZENNYVIZTARSULAS PORTAL - PORTÁL VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK SZÁMÁRA      
 
ingyenes felolvasó program letöltése    Váltás a grafikus oldalra
 
Fórumok, Rendezvények

Szakmai fórum a csatornázás eredményeiről

 

 A „Székesfehérvár Megyei Jogú Város és térsége – Pákozd, Pátka, Seregélyes – szennyvízcsatorna hálózatok bővítése” projekt – elsőként a hazai európai uniós nagyprojektek közül – többlet műszaki tartalommal, sikeresen befejeződött.


 A beruházással kapcsolatos tanulságokat, annak hatásait nagy érdeklődéssel kísért szakmai fórumon összegezték a szakemberek január 15-én Székesfehérváron, a csatornahálózatot üzemeltető szolgáltató, a Fejérvíz Zrt. székházában. A rendezvénynek az is apropót adott, hogy Székesfehérvár csatornázottsága épp százéves múltra tekinthet vissza. A rendezvény összehívója a Szennyvízcsatorna Hálózat Bővítési Önkormányzati Társulás volt.


 A fórum több mint hatvan résztvevője széles körből került ki. Meghívást kaptak az előkészítésben és a megvalósításban részt vevő mérnökök, a Fejérvíz Zrt. szakemberei, a Magyar Hidrológiai Társaság, a Mérnökkamara, a közreműködő szervezet képviselői, valamint az érintett önkormányzatok tisztségviselői is.


 A fórumon három vetítéssel kísért előadás hangzott el. A szennyvízcsatorna-projekt lefolyásáról, nehézségeiről, eredményeiről Hullay Gyula projektmenedzser számolt be. Az üzemeltetés kérdéseit, a működtetés körülményeit; a szennyvíztisztítás folyamatát, a környezetre gyakorolt hatásokat Gilián Zoltán, a Fejérvíz Zrt. üzemmérnökség-vezetője világította meg. A Székesfehérvár város csatornázásának száz évéről szóló történelmi visszatekintést pedig Zsebők Lajos főmérnök – ugyancsak Fejérvíz Zrt. – előadása segítette. A szakmai eszmecsere kérdésekkel, hozzászólásokkal zárult.

 
 
Pátka településen lakossági fórum
 
2013. december 4-én szerdán 18:00 órakor lakossági fórumot tart Pátka Község Önkormányzata a szennyvízberuházási projekt kivitelezési munkáiról, amelyek többlet műszaki tartalommal befejezésre kerültek a településen. Helyszín: Pátka Művelődési Ház (Vak Bottyán tér 2.) 

 

 

ZÁRÓRENDEZVÉNY ÉS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ - 2013. november 29.

 

A tervezett határidőben, költségkereten belül, többlet műszaki tartalommal sikeresen megvalósult a Székesfehérvár és térsége – Pákozd, Pátka, Seregélyes - szennyvízhálózatának bővítését célzó európai uniós környezetvédelmi nagyprojekt.

 

Ezen alkalomból sajtótájékoztatóval egybekötött zárórendezvényt tartunk, melynek meghívóját letölthetik innen.

 

pákozd lakossági fórum - összefoglaló - 2012. november 19. 

 

„Székesfehérvár Megyei Jogú Város és térsége (Pátka, Pákozd, Seregélyes) szennyvízcsatorna hálózat bővítése” projekt keretében lakossági fórum volt Pákozdon.

 

Helyszín: Pákozd, Művelődési ház, Színház terem

Létszám: 42 fő, előadók: Takács János polgármester, Hullay Gyula projektmenedzser (Önkormányzati Társulás)

 

A lakossági fórumon Takács János polgármester köszöntötte a jelenlevőket és elmondta, hogyan kezdődött el a szennyvízberuházás és hogyan jutottak el ennek most már szinte a legvégig majd átadja a szót Hullay Gyula projektmenedzsernek, hogy mutassa be a projektet.

 

Hullay Gyula projektmenedzser ismertette a jelenlévők számára a projekt hátterét, életútját, eredményeit és a lakosok mostani tennivalóit. A prezentációban elhangzott, hogy a három településen egyáltalán nem volt csatorna, míg Székesfehérvár egyes részein szintén hiányzott ez a közműellátás. A jelenlevők tájékoztatást kaptak, hogy 148,8 km csatorna épült, 27 szennyvízátemelőt építettek és 6519 új bekötésre nyílt lehetőség. A projekt a környezeti erőforrások védelme mellett a Velencei-tó vízminőségének a javítását is szolgálja, a nitrátosodást gátolja és a Velencei-tó turisztikai vonzerejét is növeli. Hullay Gyula elmondta, hogy 2013 év elejére várható a gépbeszerzés. Felhívta a figyelmet a csatorna rendeltetésszerű használatának fontosságára. 

 

Takács János polgármester mindenkinek megköszönte a türelmet, a projektmenedzsmentnek pedig a zökkenőmentes, professzionális munkát.

 

A lakossági fórum a továbbiakban a jelenlevők kérdéseivel, illetve azok megválaszolásával folytatódott. Tipikus kérdések:

 

A házi átemelők működéséről, költségéről, üzemeltetéséről kértek a jelen levők felvilágosítást. (Válasz: A házi átemelőket ott helyezték el, ahol gravitációsan nem tud kifolyni a szennyvíz. A házi átemelő közműnek számít, de a villamos energia díja a lakókat terheli, a beépített szivattyúk 600-800 W teljesítményűek. A házi átemelőkre két év a garancia, míg a csatornahálózatra 5 év. Az üzemeltető a Fejérvíz Zrt. lesz, tehát a meghibásodásokat felé kell majd jelezni.)

Az összes házi átemelő elkészült-e? (Válasz: Igen)

Mi a bekötési határidő és mennyi lesz a szennyvízdíj? ( Válasz: A Viziközmű törvény azt mondja ki, hogy 1 éven belül kötelező rákötni, de talajterhelési törvény értelmében talajterhelési díjat kell fizetnie annak, aki három hónapon belül nem köt rá. A talajterhelési díj változó, maximum 3000 forint/m3 az elfogyasztott vízre vetítve. A Fejérvíz Zrt. nem kér kiszállási díjat attól, aki most kezdeményezi a bekötést. A csatornadíj várhatóan 578 forint/m3 lesz a polgármester szerint.)

Műszaki átvétel után lehet rákötni, amiről mindenki írásos kiértesítést kap. Ez megtörtént?

(Válasz: A műszaki átadások megtörténtek, melyet nyomtatott sajtóban, televízióban és rádióban is közzétettünk. Ezen kívül minden érintett háztartás DM levelet kapott a rákötésekről és a projektholnapon is megjelentek a szükséges információk.)

 

Mi történik a kivitelezés során megspórolt összegekkel? (Válasz: Ezeket az összegeket más projektekben fogják felhasználni, amennyiben az érintett településeken nem lesznek pótberuházások.)

Mennyi idő alatt javítják meg a házi átemelőket, ha elromlanak? (Válasz: Az üzemeltető feladata a javíttatás, aki a bejelentés után azonnal intézkedik.)

Az egyik utcában az út önerőből lett megvalósítva, de a csatornázási projekt folyamán lemarták, az aszfalt kupacokat ott hagyták. Ezt mikor javítják ki? (Válasz: A kivitelező és az Önkormányzat képviselői bejárták az úthelyreállításokat, eddig mindent rendben talált, de folyamatosan veszik fel a hibalistát.)

 

 

 

Seregélyes településen Lakossági Fórum- Összefoglaló 2012. november 20.

 

 

Helyszín: Seregélyes, Művelődési Ház (Széchenyi út 1.)

 

Létszám: 48 fő, előadók: Horváth István polgármester, Hullay Gyula projektmenedzser (Önkormányzati Társulás), Török Tibor fejlesztési főmérnök (Fejérvíz Zrt.)

 

Horváth Sándor polgármester köszöntötte a jelenlévőket, majd Hullay Gyula projektmenedzser tartott prezentációt a csatorna beruházásról. Elmondta, hogy a terveknek megfelelően határidőre befejeződtek a kivitelezési munkák, pótmunka és a tartalékkeret felhasználása nélkül, így mintegy 167 Millió Ft-ot sikerült megtakarítani a költségekből. A projekt 2013-ban zárul le teljes egészében, miután az üzemeltetéshez szükséges néhány gépet – például az átemelő szivattyúkat áramszünet esetén táplálni tudó aggregátorokat – is beszerezték.

 

A beruházás nettó összege: 8,57 Mrd Ft, melynek 75,49%-a (6,43 Mrd Ft) Európai Uniós és Magyar Állami támogatás, 24,51 %-a az Önkormányzati önerő (2,1 Mrd Ft), melyet a települések a területükön megvalósuló beruházás arányában viselnek. Ez Seregélyes esetében nettó 1,7 Mrd Ft, amelyből 1 575 millió Ft a települést érintő kivitelezési költség. Ebből mintegy 51 km vezeték épült, 37,9 km gravitációs csatorna, 13 km nyomóvezeték és 11 db átemelő, amivel 1620 ingatlan rákötése vált lehetségessé.

 

Összefoglalta a fejlesztés legfontosabb előnyeit: a csatornahálózat megvédi a természeti erőforrásokat, kiépülése 20 és fél ezer ember javát szolgálja; a Velencei tó vízminősége javul; az ingatlanok értéke nő, ahogy a település vagyona is. Részletesen ismertette a csatornahasználat szabályait: mit nem szabad a csatornába engedni. Megköszönte a lakosság türelmét, mivel a csatorna mélyen futó közmű, a csatornázás jelentős bontással, felfordulással jár, ami akadályozta a lakókat a közlekedésben. Elmondta: a kivitelezők a feladat nagyságához képest igen gyorsan, mintegy másfél év alatt végeztek a munkákkal.

 

Horváth Sándor polgármester és Törők Tibor a Fejérvíz főmérnöke a konkrét rákötések feltételeivel kapcsolatban adott tájékoztatást. Elhangzott: a Fejérvíz Zrt. ügyfélszolgálatán kell beszerezni a szükséges nyomtatványokat, azokat kitöltve a jegyzőhöz vagy a műszaki előadóhoz bejuttatni a polgármesteri hivatalba, majd záradékolás után visszajuttatni a Fejérvízhez. A Fejérvíz Zrt. a műszaki átadástól számított fél éven belül díjtalanul ellenőrzi és veszi át a rákötést. Fontos, hogy a régi szikkasztón-emésztőn a cső nem haladhat keresztül.

 

A jogszabály szerint a hálózatra a műszaki átadás és üzembehelyezési eljárástól – 2012.október 30.-tól számított 90 napon belül rá kell kötni, különben a tulajdonosnak talajterhelési díjat kell fizetnie. Ez Seregélyesen 1800 Ft ivóvíz-köbméterenként. (Összehasonlítva: a szennyvízdíj a településen ennél jelentősen alacsonyabb összeg, 528 Ft+Áfa/m3). A szennyvízdíj egy részéből a településnek elkülönített számlán tartalékot kell felhalmoznia a későbbi fejlesztésekre, felújításokra.

 

A polgármester jelezte, hogy télen a rákötések problémát jelenthetnek, ezért a kérdést a Képviselőtestület elé terjeszti.

 

Elhangzott: egy éven belül mindenképpen rá kell kötniük a háztartásoknak a rendszerre.

 

Tipikus kérdések, észrevételek hangzottak el:

-          Házi átemelőkre mindenkinek szüksége van-e? (Nem, csak ahol a terepviszonyok indokolják)

-          A szennyvízcsöveket meg lehet-e kedvezményesen vásárolni? (Igen, Fehérváron, a Fejérvíz Zrt telepén.

-          Csak a szabványnak megfelelő a terhelést bíró csövet szabad megvenni, mert az olcsóbb nem teherbíró csövek törnek, nem alkalmasak.

-           Javaslat: mindenképpen konzultáljanak szakemberrel a rákötésről, a szintektől, arról, hogy a cső ne törjön meg derékszögben stb.)

-          Olyan ingatlan rákötése is kötelező-e a hálózatra, amelyben nem laknak? (Egy éven belül mindenkinek rá kell kötnie)

 

 

Pátka településen Lakossági Fórum- Összefoglaló 2012. november 21.

 

 

Helyszín: Pátka, Művelődési Ház (Vak Bottyán tér 2.)

 

Létszám: 44 fő, előadók: Nagy Dániel polgármester, Hullay Gyula projektmenedzser (Önkormányzati Társulás)

 

Nagy Dániel polgármester köszöntötte a jelenlévőket, majd Hullay Gyula projektmenedzser tartott prezentációt a szennyvízcsatorna beruházásról. Elmondta, hogy a terveknek megfelelően határidőre befejeződtek a kivitelezési munkák, pótmunka és a tartalékkeret felhasználása nélkül, így mintegy 167 Mó Ft-ot sikerült megtakarítani a költségekből. A megtakarításból később kimaradt területek, azóta létesült ingatlanok csatornázása válhat lehetségessé. A projekt 2013-ban zárul le teljes egészében, miután az üzemeltetéshez szükséges néhány gépet – például az átemelő szivattyúkat áramszünet esetén táplálni tudó aggregátorokat – is beszerezték.

 

A beruházás nettó összege: 8,57 Mrd Ft, melynek 75,49%-a (6,43 Mrd Ft) Európai Uniós és Magyar Állami támogatás, 24,51 %-a az Önkormányzati önerő (2,1 Mrd Ft), melyet a települések a területükön megvalósuló beruházás arányában viselnek. Pátka esetében a beruházás nettó összege: 702 millió Ft, amelyből 607 millió Ft a települést érintő kivitelezési költség. Ebből mintegy 25 km szennyvízvezeték épült (mintegy 17 km gravitációs csatorna és 8 km nyomóvezeték) és 6 db átemelő, amivel 663 ingatlan rákötése vált lehetségessé. Ezek közül eddig 220 tulajdonos jelezte már rákötési szándékát.

 

Hullay Gyula összefoglalta a fejlesztés legfontosabb előnyeit: a csatornahálózat megvédi a természeti erőforrásokat, kiépülése 20 és fél ezer ember javát szolgálja; a Velencei tó vízminősége javul; az ingatlanok értéke nő, ahogy a település vagyona is. Részletesen ismertette a csatornahasználat szabályait: mit nem szabad a csatornába engedni. Megköszönte a lakosság türelmét, mivel a csatorna mélyen futó közmű, a csatornázás jelentős bontással, felfordulással jár, ami akadályozta a lakókat a közlekedésben. Elmondta: a kivitelezők a feladat nagyságához képest igen gyorsan, körülbelül másfél év alatt végeztek a munkákkal.

A jelenlevők tájékoztatást kaptak a rákötések feltételeiről. Elhangzott: nem feltétlenül szükséges a Fejérvíz Zrt. ügyfélszolgálatán beszerezni a szükséges nyomtatványokat, hanem annak helyi képviselőjénél lehet jelezni az igényeket, nincs szükség tervrajzra sem. Az a személy intézheti a bekötést, akinek a nevén a vízóra van. Az árkot az ingatlanon ki kell emelni, a Fejérvíz Zrt. 2013. június 30-ig díjtalanul veszi át a rákötést. Fontos, hogy a régi szikkasztón-emésztőn a cső nem haladhat keresztül.

 

A jogszabály szerint a hálózatra az elkészültétől (október 30.) számított 90 napon belül rá kell kötni, különben a tulajdonosnak talajterhelési díjat kell fizetnie. Ez Pátkán 1800.- Ft ivóvíz-köbméterenként. (Összehasonlítva: a szennyvízdíj a településen ennél jelentősen alacsonyabb összeg, 528 Ft+Áfa/m3 lesz). A szennyvízdíj egy részéből a településnek elkülönített számlán tartalékot kell felhalmoznia a későbbi fejlesztésekre, felújításokra. A polgármester jelezte, hogy télen a rákötések problémát jelenthetnek, a testület a következő héten tárgyalja a kérdést, a törvény szabta határidőtől nem térhetnek el, de kidolgozzák a szociális kedvezményrendszert azok számára, akiknek gondot jelent önerőből rákötni a hálózatra. Elhangzott: egy éven belül mindenképpen rá kell kötniük a háztartásoknak a rendszerre, és a 90. naptól fizetendő a talajterhelési díj. Célszerű, hogy mindenki még a kemény tél beállása előtt elvégezze a földmunkát, erre az időjárás teljesen alkalmas. A településszerkezet miatt – a község hosszanti kiterjedése nagy – a mielőbbi rákötés még fontosabb, hogy elérje a szennyvíz a megfelelő mennyiséget.

 

Tipikus kérdések, észrevételek:

-          Az önkormányzat állítson össze és tegyen közzé listát azokról a vállalkozókról, akikhez a lakosság fordulhat. (Készül ilyen lista, a lakossághoz az önkormányzat eljuttatja)

-          Áramszünet esetén mi történik az átemelőkkel (Van puffer kapacitásuk?). Az átemelők üzemállapotáról a szennyvíztisztító diszpécsere jelzést kap, és be tud avatkozni és intézkedni tud mobil berendezéssel az ideiglenes áramellátásról(az üzemeltető rendelkezik ilyennel). Ezt a célt szolgálják az aggregátor beszerzések is.

-          Olyan ingatlan rákötése is kötelező-e a hálózatra, amelyben nem laknak? (Egy éven belül mindenkinek rá kell kötnie)

-          A mezőgazdasági vízhasználatot hogyan lehet elkülöníteni, hogy ne kelljen utána csatornadíjat fizetni? (Mellékvízmérőt kell felszereltetni)

-          Mennyi lesz a víz- és csatornadíj és mikortól? (Fejérvíz Zrt helyi képviselőjének közlése alapján bruttó 1165 Ft/m3, a rákötés átvételekor rögzített vízóraállást követően. A díj akár még alacsonyabb is lehet, ha minél hamarabb minél többen rákötnek, hiszen akkor alacsonyabb a fajlagos költség, míg ha vontatottan halad a rákötés, a fajlagos költség magasabb)

-          A csatornafedelekkel és az útsüllyedésekkel, stb. esetlegesen felmerülő problémákat az önkormányzatnak, vagy az üzemeltetőnek kell a kivitelező felé jelezni. A kivitelezőnek ki kell javítania a jelentkező garanciális és szavatossági hibákat.  A kivitelező 60 hónap időtartamra vállalt  garanciális és szavatossági kötelezettséget és ezért nagy összegű biztosítékot kellett letennie, így gond nélkül kikényszeríthetők a garanciális javítások.

-          Egyforma lesz-e az érintett településen a csatornadíj? (A számítási mód igen, a díj összege nem feltétlenül, hiszen eltérő hosszúságú, kapacitású és különböző műszaki paraméterekkel rendelkező vezetékhálózatokról van szó, eltérő amortizációs díjakkal. Az amortizációs díjaknak fedezniük kell a későbbi felújítások költségeit is, hiszen a hálózatok az önkormányzat tulajdonába kerültek, így az önkormányzatnak kell a későbbiekben erről gondoskodnia.)

-          Mi a helyzet, ha az ingatlan telekhatárán fekszik a lakóház és a szomszéd telken keresztül lehet csak vinni a vezetéket? Mindenképpen jogilag tiszta megoldást kell elérni a későbbi viták elkerülése érdekében, pl. szolgalmi megállapodás megkötésével, vagy más műszaki megoldás alkalmazásával. 

 
 
 
Székesfehérvár-Börgönd település részen Lakossági Fórum
 
2012. március 21-én szerdán 18:00 órakor lakossági fórumot tart  dr. Dienesné Fluck Györgyi , a 14. számú választókörzet képviselője .

A fórum meghívott vendégei: 
Hullay Gyula projektmenedzser
Nagy Zsolt - Közlekedési Iroda

Helyszín: Székesfehérvár-Börgönd   

 
Székesfehérvár-Öreghegy-Kisfalud település részen Lakossági Fórum
 
2012. március 20-án kedden 18:00 órakor lakossági fórumot tart Horváth Miklós Csaba, Öreghegy-Kisfalud Önkormányzati képviselője.

A fórum meghívott vendégei: 
Dr. Cser-Palkovics András polgármester
Hullay Gyula projektmenedzser
Nagy Zsolt - Közlekedési Iroda

Helyszín: Székesfehérvár-Kisfalud Közösségi Ház, Könyves Kálmán utca  

 

 

Lakossági fórum a székesfehérvári Zentai úti általános iskolában

 

A 2012. március 6-án 18 órától tartott lakossági fórum házigazdája dr. Dienesné Fluck Györgyi, a 14. számú választókörzet képviselője volt. A napirenden szerepeltek a közbiztonságot érintő kérdések, a közösségi közlekedés, valamint a Székesfehérvárt és környékét érintő csatornaprojekt. A fórum meghívott vendége volt Hullay Gyula, a Székesfehérvár Város és Térsége Szennyvízcsatorna Hálózat Bővítési Önkormányzati Társulás projektmenedzsere.

 

A fórumon, ahol valamennyi témában lehetőség volt lakossági kérdések és észrevételek megfogalmazására, mintegy 60 érdeklődő vett részt, akik a helyszínen a csatornaprojekt aktuális haladásáról részletes nyomtatott információkat kaptak.

 
Székesfehérvár település részen Lakossági Fórum
 
2012. március 06-án kedden 18:00 órakor lakossági fórumot tart dr. Dienesné Fluck Györgyi 14. számú választókörzet Képviselője.
 
Téma: Közösségi közlekedés és Szennyvízelvezetési kérdések és problémák megbeszélése   
 
A fórum meghívott vendégei:
Hullay Gyula projektmenedzser - Székesfehérvár Város és Térsége Szennyvízcsatorna Hálózat Bővítési Önkormányzati Társulás 
Nagy Zsolt - Közlekedési Iroda
 
Helyszín: Székesfehérvár - Zentai úti Általános Iskola 
 
Székesfehérvár-Öreghegy - Lakossági Fórum - Összefoglaló
 
2012. február 21-én, kedden lezajlott Székesfehérvár-Öreghegyi lakossági fórum összefoglaló anyagát itt olvashatja.
 
 
Székesfehérvár-Öreghegy település részen Lakossági Fórum
 
2012. február 21-én kedden 18:00 órakor lakossági fórumot tart Östör Annamária Önkormányzati Képviselő.
 
A fórum meghívott vendége:
Hullay Gyula projektmenedzser
 
Helyszín: Székesfehérvár-Öreghegy Művelődési Ház 
 
Pákozd községben közmeghallgatás
 
2011. november 28-án hétfőn 17:00 órakor Pákozd Község Önkormányzata közmeghallatást tart a szennyvízberuházásról.
 
A fórum meghívott vendége:
Hullay Gyula projektmenedzser
 
Helyszín: Pákozd, Művelődési Ház
 
Megkezdődik a csőhálózat lefektetése
2011. március 29. 10:15 Székesfehérvár-Kisfalud
 
A Székesfehérvár Megyei Jogú Város és térsége - Pákozd, Pátka, Seregélyes - szennyvízcsatorna hálózatok bővítése projekt, a januári munkakezdést követően elérkezett következő fontos állomásához. Elindulnak a földmunkák, megkezdődik a csőhálózat lefektetése Székesfehérvár-Kisfalud városrészben. Az eseményre a meghívót itt találja. 
 
Az esemény után kiküldött sajtóközleményt innen letöltheti. 
 
Víz Világnapja 2011. március 22.
 
A Víz Világnapja alkalmából szakmai fórumot tartunk a  projekt céljáról, tartalmáról, várható hatásairól a Magyar Hidrológiai Társaság víz világnapi előadói ülésének keretében.
Előadó: Hullay Gyula projektmenedzser.
 
A Rendezvény Meghívóját innen letöltheti. 
 
Munkaindító értekezlet 2011. január 26.
 
 
Székesfehérvár, 2011. január 26. A „Székesfehérvár Megyei Jogú Város és térsége – Pákozd, Pátka, Seregélyes – szennyvízcsatorna hálózatok bővítése” projekt valamennyi közbeszerzése eredményesen lezárult. Az Önkormányzati Társulás és a nyertes kivitelező képviselői aláírták azt a szerződést, amelynek értelmében a KSZ 2010 Konzorcium – a KÖZGÉP Zrt. és a Szabadics Zrt. – összesen 7 830 437 654 forintért végzi el a szükséges munkákat. Ezzel a négy településen európai uniós támogatással megkezdődhet a környezetvédelmi nagyberuházás megvalósítása, amelynek befejezése 2012 végére várható – erről tartottak sajtónyilvános munkaindító értekezletet a székesfehérvári Hiemer-házban.
 
A rendezvényen – amelyen az érintett önkormányzatok vezetői mellett a projekt valamennyi szereplője jelen volt – Hullay Gyula projektmenedzser mutatta be a beruházás legfontosabb tervezett mérföldköveit és a közreműködőket, köztük a kivitelezési közbeszerzés nyertesét, a KSZ-2010 Konzorciumot.
 
Cser-Palkovics András országgyűlési képviselő, Székesfehérvár polgármestere a projektben érintett önkormányzatok összefogását emelte ki, és afölötti örömét is kifejezte, hogy a panelprogramot követő újabb nagy – környezetvédelmi – fejlesztés révén a fehérváriak életminősége tovább javulhat.
 
Lasch Tímea, a Környezetvédelmi Fejlesztési Igazgatóság igazgatója ismertette az Európai Uniós támogatással megvalósuló környezetvédelmi fejlesztések céljait, kiemelve, hogy az ország uniós megítélése nagyban függ a rendelkezésre bocsátott pénzeszközök hatékony felhasználásától.
 
A kivitelezést elnyert konzorcium vezetője, Németh Miklós, a KÖZGÉP Zrt. elnök-vezérigazgatója bemutatta konzorciumi partnerét, akikkel közösen már több jelentős közmű- és környezetvédelmi fejlesztés sikeres kivitelezését végezték. Hangsúlyozta: a közel két évig tartó kivitelezési munkáknál nagyban számítanak a helyi vállalkozásokra és munkavállalókra – ez szempont volt a pályázat összeállításakor is. A kivitelezők egyben türelmet kértek az érintett települések lakóitól a munkálatok befejezéséig. A munkaértekezlet híradóját és a projektről történt sajtóbeszélgetés felvételét itt találja meg.